Olvasva ezt a blogbejegyzést (mostanság ilyenek vannak az index.hu címoldalán), ez löttyent ki belőlem kommentként:
A magyarországi politikai kultúra sajnos nagyon szar. Ezért lehet az, hogy ilyen politikusok ilyen hazaáruló módon "vezethessék" az országot. És az is, hogy a cikkírónak is csak ez a "gyere ki a hóra" hőzöngés jutott válaszreakcióul.
A rendszerváltás után elvileg lehetőség lett volna egy demokratikus rendszer kialakulására, arra, hogy a nép megerősödjön a hatalommal szemben. De ez nem történt meg. Miért?
Én nem a népet okolom ezért, hanem
1. elsősorban azt, hogy az ország legidősebb embere is csak diktatórikus rendszerekben élhette le egész életét (tehát a rendszerváltás előtti Mo. történelmét),
2. és azt, hogy a rendszerváltás után a politikai elitté vált csoportokba kizárólag hazaárulók, a demokratikus rendszer ellenségei kerülnek.
Így hát folyamatosan a diktatúrát éljük meg. A népnek nincs esélye a hatalommal szemben megerősödnie.
Így pedig a magyarországi problémákra adott leghaladóbb gondolatok is azon a szinten maradnak a nép részéről, hogy
1. "szavazzunk a náci Jobbikra, mert annak még nem volt alkalma egy sokkal durvább diktatúrát bevezetni!"
2. az ilyen Dopeman-féle reakciók, a problémától való elfordulás: "inkább hazamegyek és baszom a kibaszott nőmet". (A cikk ugyanebbe a kategóriába esik.)
A rendszerváltás előtt ez a Hofi-féle gőzkiengedős lájtos poénkodás formáját öltötte. Sokaknak ezért van Kádár-nosztalgiája: akkor pontosan ugyanazt a nulla eredményt a hatalommal szemben legalább nem egymás elleni acsarkodással, hanem közös összemosolygással értük el.
Talán meg kéne már törni ezt a vonalat, nem gondoljátok?
